A VERIZMUS SZÜLETÉSE
Egy izgalmas zenei utazás. Egy korszakhatár zenében és emberábrázolásban.
A XIX. század végén az opera világa mélyreható átalakuláson ment keresztül. A romantika emelkedetteszményei helyett egy új művészi hang ütötte fel a fejét: nyersebb, igazabb és sokszor fájdalmasabb.
A színpadon már nem istenek, királyok és mitikus hősök szólaltak meg, hanem hús-vér emberek, akiknek szenvedése, vágya és kétségbeesése tükröt tartott a közönségnek.
A verizmus nem csupán zenei stílus volt – hanem érzékeny válasz egy változó világ kihívásaira.
A polgárosodó társadalom, az ipari forradalom és az olasz egység kiábrándító utórezgései újfajta hősöket kívántak. Azokat, akik éppúgy keresték az igazságot, mint a hallgatóik – nem elvont eszményekben,
hanem az emberi sors tragikus mélységeiben.
Miként került az ember legmélyebben megélt drámája az operák cselekményének középpontjába?
Az est zenei íve fokozatosan bontja ki a verizmus emberi arcát.
A zenei világ fokozatosan vált a drámai tömbszerűségtől a finoman rétegzett, szinte pszichológiai hangfestésig. A zene nemcsak kísér, hanem együtt érez, a fájdalomnak testet, az érzéseknek formát ad.
A program középpontjában a szenvedély, a féltékenység, az elhagyatottság, a megtorlás és a remény törékenysége áll.
A karakterek között ott van a megtört parasztasszony, az önfeláldozó anya, a halálos ítéletre váró fiatal lány, a művészeteszményétől vezérelt színésznő és az örök várakozásban élő asszony.
|
|